Hírek

Félmilliótól felfelé: retroautók másodkézből

Erős felfutásban voltak az új modellek között a retroautók az ezredforduló körül, így ma viszonylag kevés pénzért vehetünk legendás elődöket idéző autókat, nagyszériás technikával. Mire kell figyelni a múltidéző használt autókkal? Elmondjuk.
Trendek jönnek, irányzatok mennek, de ami egyszer jól működött, az később újrahasznosítható. Az autóiparban erre példa a retroautók felfutása az ezredforduló körül, valamely nagy elődöt idéző formával. Vannak közöttük jelentős darabszámú, használtan is népszerű autók, amilyen az első újkori MINI vagy a Volkswagen New Beetle. Akadnak közöttük egzotikus kabriók, mint a Ford Thunderbird, és múltidéző karosszériájú sportautók is, köztük a FIAT 124 Spider. Cikkünkkel használt retroautók vásárlásához igyekszünk tanácsokat adni.

Ford Thunderbird: legenda újratöltve

Kivételes helyzetben volt a Ford, hogy a Mustangon kívül még egy legendás sportkupéja, illetve kabriója volt a Thunderbirddel. Eredetileg a T-Bird kétajtós, nyitható tetős, és amerikai mércével sportos autó volt az 1955-ös modellévtől. Több mint négy évtizedes egybefüggő pályafutása során a Thunderbird egyre inkább puhult, az egykor kétüléses autóból terebélyes 4-5 személyes kupék és kabriók születtek, akár 5,7 méteres hosszúsággal és 2,2 tonnás tömeggel.
Ford Thunderbird
Irányár: egy-egy példány kapható, most épp 5,5 millió forintért
Évjárat: 2002-2006
Motorkínálat: 3,9 V8: 284 LE
Sportossága inkább a motorok erejére vonatkozik. A nyolchengeres erőgépek generációtól függően 4,2-7,5 literesek voltak, de több nemzedék hathengeres motorokkal is készült. Az olajválságok hatására némelyik 90 lóerős sem volt 3,3 literes hengerűrtartalommal, mert a fogyasztáscsökkentés legegyszerűbb módszere a motorok visszafojtása volt.

Cikkünkben a 11. generáció szerepel, amivel a Ford 2002-ben újjáélesztette a nagy nevet. Öt év szünet után krómfelnis retroautóként tért vissza a Thunderbird, formája az első generációt idézte. A hidraulikus tetőmozgatású luxuskabrió a „Halj meg máskor” című James Bond-filmben is szerepelt. Az első évben a Ford a nosztalgiát hangsúlyozó sárga és zöld pasztellfényezéssel gyártotta a kétülésest.
Műszaki alapjai közösek a Magyarországon szinte ismeretlen Lincoln LS-ével és az egzotikus nagyautóként hazánkban is érdekes alternatívát jelentő Jaguar S-Type-éval. Akkoriban a Jaguar is a Ford-konszern leányvállalata volt. A Thunderbird vevőinek azonban nem kellett beérnie holmi hathengeres alapverziókkal, itt egyféle motor volt, a V8. Ezt a 284 lóerős, 3950 köbcentis nyolchengerest a Jaguartól vette át a Ford.
2005-ig összesen csak 68 098 példány készült a kereskedelmi értelemben sikertelennek mondható kétülésesből. Elterjedését árához képest közepes minőségérzete sem segítette, de kis darabszáma használt autóként növeli a T-Bird ázsióját.
Egzotikussága ellenére a Thunderbirdből akad egy-egy eladó használt autó. A típus ritkasága miatt árakat nehéz volna megjelölni, a cikk írásakor épp 5,5 millió forintos irányáron van egy eladó. V8-as amerikai autónál mindig érdekes kérdés a fogyasztás, de az utolsó Thunderbird szomja össze sem hasonlítható akár 7536 köbcentis felmenői benzinpusztításával. Autógázzal 11-16, benzinnel 10-14 literrel meg lehet tenni vele 100 kilométert. Ha gyengélkedne a nevében a mennydörgés és madár szavakat hordozó Thunderbird, sokszor csak egy gyújtótrafó szállt el a nyolc közül. A gyújtótekercsek akár házilag is cserélhetők, de a diagnosztizálással és a javítással bizalommal fordulhatnak Ford-márkaszervizeink munkatársaihoz. A Ford még sokféle gyári alkatrészt szállít az autóhoz, így nem kell az internetről, részben bizonytalan hátterű webáruházakból összevadászni hozzá a karbantartáshoz vagy javításhoz szükséges pótalkatrészeket.

FIAT 500: stílus és megbízhatóság

Akárcsak a MINI formatervezői, a FIAT-nál alkotó kollégák is tökéletesen ráéreztek arra, hogyan lehet egy eredetileg apró kisautó formáját sokkal nagyobb méretben átültetni egy, a modern kor kényelmi és biztonsági elvárásainak megfelelő konstrukcióba.
FIAT 500 (Tipo 312)
Irányár: kb. 1,6-1,7 millió Ft-tól
Évjárat: 2007-től van gyártásban
Gyakori motorok:1,2: 69 LE, 1,4: 100 LE; 1,25 dízel: 75/95 LE
2007 júliusában napra pontosan a legendás előd, a Nouva 500 50. születésnapján mutatta be a FIAT a retrós formatervű kisautót. Az utód a tömegeket motorizáló, de puritán, olcsó kiskocsinak tervezett előddel ellentétben sikkes, stílusos és rendkívül egyedivé konfigurálható ékszerdoboz lett. Az irántuk tanúsított rajongás azonban közös bennük.

2016-ban a FIAT továbbfejlesztette az autót. A facelift az orron a módosított fényszórókon, hátul a lámpák középső betétjén látható, amely a karosszéria színét viseli. Időközben megjelent a modell elektromos hajtású változata az 500e, amely nemcsak technológiában, de méretében is eltérő autó. Ilyen helyi szinten emissziómentes 500-asokat is értékesít a CarNet budaörsi, győri, tatabányai és veszprémi márkakereskedése a lágy hibrid hajtással elérhető új 500-asokon kívül.
A 312-es típuskódú FIAT 500 motorválasztékában megtaláljuk az Abarth 595 és 695 sportmodellek 180 lóerős turbómotorját is, de használt autóként a takarékos, nagyon kiforrott 1,2-es a legjobb választás. A négyhengeres 69 lóereje megfelelően mozgatja a csábos kiskocsit.

Az évek múlásával az olaszos stílusú utastér néhány helyen csúnyán öregedhet, de a kormánykerék bőrbevonatának cseréjével nagyon megszépülhet a kocsi. A műszaki alapokat az 500 megosztja a korabeli Pandával, mindkét autó technikája egyszerűen javítható. Kedvező áron beszerezhető alkatrészei is vonzóbbá teszik az 500-ast használt autóként. Bátran engedhetünk a csábításnak, a FIAT 500-ban akkor is remek a hangulat, ha odakint épp vigasztalan az idő.

MINI: újrakezdés német háttérrel

Még az 1990-es években bonyolódott a BMW a brit kalandba, amikor bevásárolt a szigetországbeli autóiparba, megszerezve a Mini, MG, Land Rover, Range Rover és Rover márkákat (a Rolls-Royce később került a céghez). Hamar kisült, hogy ráfizetés volt ez a befektetés, amit a Land Rover és a Range Rover eladása részben mentett, de a Rovertől és az MG-től csak jelképes 10 fontért tudott megszabadulni a német fél. Jó érzékkel megtartották viszont a kisautóiról híres Minit, de a nevet következetesen MINI-nek írja a gyártó a retroautós éra megkülönböztetésére.
MINI (R50-R53)
Irányár: kb. kb. 850 000-2 800 000 Ft
Évjárat: 2000-2008
Gyakori motorok: 1,6: 90 és 115 LE, 1,6 kompresszor: 163/170 LE; 1,4 dízel: 75/88 LE
2000-ben kezdődött az új generáció gyártása, eleinte kizárólag háromajtós karosszériával, majd kabrióként is. Az R50 az alapverzió jele, a kabrió kódja R52, az R53 pedig a mechanikus feltöltős sportmodell, a Cooper S típuskódja.

Bár a ferdehátúak közül idén a legfiatalabb első generációs MINI is 17 éves lesz, az eredetit idéző, de kiváló érzékkel modernizált dizájn és utódainak hasonló formaterve miatt a típus nem hat öregnek, pláne nem bő 20 évesnek. Stílusos autó, ami értékesebbnek tűnhet valós áránál. A kortárs kisautókhoz képest nagy előnye a kiváló vezethetőség, a gazdagabb biztonsági és kényelmi felszereltség. Szokatlan a nagyon magas embereknek is passzoló üléshelyzet, amit Dirk Nowitzki, a 213 centis kosárlabdasztár demonstrált a mindössze 3,63 méteres kisautóban.
Ajánlható a One nevű alapmodellben 90, a Cooperben 115 lóerős 1,6 literes benzines motor. Ugyanez a kompresszorral a Cooper S-ben 163 lóerős, a 2004-es ráncfelvarrástól már 170. Fontos tudni, hogy ez nem a következő generációban bevezetett Prince-motor, hanem egy attól teljesen független konstrukció, Chrysler-eredettel. A 75, majd 88 lóerős dízelt a Toyota szállította, a Yaris 1,4-es D-4D motorja hajtja a dízel-MINI-ket.

A belső téri műanyagfelületek, kapcsolók amortizációjánál sokkal súlyosabb hibalehetőség a kormányrásegítésé. Szivároghat a szervokormány szivattyúja, és ha elromlik a szervoszivattyú ventilátoros hűtése, a villanymotorral hajtott pumpa könnyen túlmelegszik és cserét követel.
Kisebb hibalehetőség a beázó csomagtartó és hátsó lámpa, valamint a tetőkárpit beesése az elengedő ragasztó miatt. Oda kell figyelni a hűtőrendszer működésére, az autó alacsony építése miatt könnyű megütni a hűtőradiátor alját vagy egy csövét, ami szivárgást, majd túlmelegedést okozhat. 2004-től a modellfrissítéssel tartósabb kézi sebességváltók váltották az addigiakat.

Fejlettebb technikája miatt a MINI nem azoknak jó választás, akik egy Aygo, egy i10 vagy egy Twingo árszintjén üzemeltethető városi autót keresnek. De prémium-kisautós felszereltsége, sikkes karosszériája és kortalansága vonzó társsá teszi a már 800-900 ezer forinttól kapható generációt.

FIAT 124 Spider: két világ legjava

Egy kompakt, könnyű, kétüléses, hátsókerék-hajtású autó élményfaktora köztudottan magas, ha pedig még a teteje is nyitható, aligha adhat több örömöt egy négykerekű. A FIAT 124 Spidernek összesen öt év adatott meg új autóként, de a karakteres roadster hamar klasszikus autóvá érhet, csekély darabszámai miatt értéknövekedési potenciállal.
FIAT/Abarth 124 Spider
Irányár: kb. 7,8-11,9 millió Ft
Évjárat: 2016-2020
Motorkínálat: 1,4 MultiAir Turbo: 140 LE. Abarth 1,4 Turbo: 170 LE
Formája az 1966-tól egészen 1985-ig, utolsó éveiben Pininfarina Spidereuropa néven gyártott 124 Sport Spidert idézi. A 124 Spider annak ellenére a legszebben megvalósított retroautók egyike, hogy csak a típus alapjait adó Mazda MX-5 orrát és farát módosíthatták a formatervezők.

Nem meglepő, hogy a 348 kódjelű roadstert a Mazda gyártotta Hirosimában, legnagyobbrészt az MX-5 ND-vel, a negyedik generációval közös technikára. A sebességváltó azonban az eggyel korábbi MX-5-ből való, hogy jól bírja a turbófeltöltős motorok nagyobb forgatónyomatékát.
Mindössze 1150 kilós a FIAT 124 Spider, ami nemcsak vérpezsdítő menetteljesítményekben kamatozik, de meghökkentően alacsony fogyasztásban is. A 140 lóerős motorral 7-7,5 literes átlagfogyasztásra számíthatunk, aminél az önzáró differenciálműves, álomkönnyen driftelő Abarth is csak pár deciliterrel kér többet 100 kilométerre. 240 Nm-es nyomatékmaximumával a másik motorváltozat is lelkesen farol gázadásra, a nyitott differenciálművel is élmény kanyargós úton terelni.

Mind a FIAT-verzió 140, mind az Abarth-modellváltozat 170 lóerős négyhengerese MultiAir-motor. Nagyon fejlett változó szelepvezérlésük elektrohidraulikus állítással módosítja a szelepek nyitási-zárási idejét és a szelepnyitás, avagy a szelepemelés, mértékét. Ezek a motorok hosszú élettartamúak, de nagyon fontos a gyári olajjal sűrűn elvégzett motorolajcsere és a gyújtógyertyák előírás szerinti cseréje, szintén gyári gyújtógyertyákra, ami szavatolja a motorok tartós, kifogástalan működését.
Többnyire keveset futott, második-harmadik autóként használt kocsikból áll a kínálat, jellemzően alacsony, öt számjegyű futásteljesítménnyel. A használt FIAT 124 Spiderek közül a CarNet budaörsi Alfa Romeo-szalonja is árul egyet, ráadásul 8 millió Ft alatti árával a legbiztosabb hátterű fehér sportautó kerül a legkevesebbe a cikk írásakor Magyarországon kapható modellek közül.

Új kori Bogár, kabrióként is

Amikor a Volkswagen-konszernnél az 1990-es évek közepétől működni kezdett a padlólemez-stratégia, és az egységesített alkatrészek felhasználásával sikerült jelentősen csökkenteni egy-egy autó fejlesztési költségét, lehetőség nyílt résmodellek megvalósítására. Ilyen volt többek között az első generációs, Győrben összeszerelt Audi TT Coupé és TT Roadster, a V6-os és összkerekes SEAT Leon Cupra4, a Škoda Octavia RS, a Volkswagen pedig újjáélesztette a Bogarat. Az 1994-ben bemutatott Concept 1, majd a tanulmányautó kabrióváltozata annyira belelkesítette a közönséget, hogy az újragondolt Bogár gyártásba kerülhetett.
Volkswagen New Beetle (9C)
Irányár: kb. 900 000-2,2 millió Ft
Évjárat: 1998-2010
Gyakori motorok: 1,4 16V: 75 LE, 1,6 8V: 102 LE, 1,9 TDI dízel: 90-105 LE
Alvázlemezre csavarozott karosszériájú elődjével ellentétben a New Beetle önhordó acélkarosszériás konstrukció. 413 centijével nem hosszú, de elég rosszul áttekinthető autó. Parkolásnál megszokást igényel a gömbölyű, félkörívekkel megrajzolt karosszéria, és csekély hasmagassága miatt a Beetle lökhárítója alulról is sérülékeny.

Mivel a hagyományos farmotor és a hátsókerék-hajtás gazdaságtalan lett volna, a retroautó keresztben beépített orrmotorral és elsőkerék-hajtással valósult meg. Technikája közös többek között a negyedik generációs Volkswagen Golféval, így az első Audi A3-mal, Škoda Octaviával és SEAT Leonnal is rokon.
Széles rokonsága gazdag motorválasztékkal járt együtt, benne olyan izgalmas erőforrásokkal, mint a szűk hengerszögű, ún. soros V5, amely egy öthengeres szívó benzines 170 lóerővel, vagy a hengerenként ötszelepes 1,8T, gyárilag 150 lóerővel.

Kevéssé illik egy jópofa autóhoz a TDI-k géppuskázása, de az 1896 köbcentis, erős zajjal dolgozó dízelmotorok tartóssága és takarékossága is legendás. Az adagolós és a PD jelű, adagolófúvókás dízelek is viszonylag olcsón javíthatók, és a legtöbb nem szakosodott autószerelő műhelyben is jól ismerik a Škoda Fabiától az Audi A6-ig rengeteg autóban bevetett dízelmotorokat.

Mivel összkerékhajtás csak a V6-os, 224 lóerős RSi-ben volt, a legeslegtöbb New Beetle alatt egyszerű és könnyen karbantartható csatolt hosszlengőkaros futóművet találunk. Elöl a hasonlóan bevált MacPherson-futóművel futnak a neo-Bogarak.
Sok testvérmodellje miatt a kopóalkatrészek ára kedvező, mivel a hajtó féltengelyek, motoralkatrészek, fékek, elektromos komponensek és a többi pótalkatrész számos beszállítótól, sokféle utángyártott változatban, könnyen és gyorsan beszerezhető.

Mint más használt autók, a New Beetle is produkál néhány ismétlődő gondot. Hibaforrás a benzinesek közül elsősorban az 1,6 literes motoroknál a sebességváltó csapágyazása, az 1,4 literes motornál inkább a hengerfejtömítés okozhat gondot azon kívül, hogy 75 lóerővel a vidám autó igen lomha. Ereje és megbízhatósága miatt a szívó benzinesek közül leginkább a 116 lóerős 1984 köbcentis négyhengeres ajánlható.
Csak a VR5-ös és a VR6-os motor vezérlése láncos, az összes négyhengeres benzines és dízelmotor szelepeit vezérműszíj mozgatja. Az előírt periódusban (vagy egy olajcserével korábban) végrehajtott vezérléscserékre a dízeleknél különösen ügyelni kell, mert a gázolaj nagy nyomását előállító szivattyút, illetve az adagolófúvóka-elemeket is a vezérműszíj hajtja, ami jelentős terhelés.
Ha egy New Beetle kabriónak működésképtelen a vászontető-mozgatása, első körben a végálláskapcsoló hibájára gyanakodhatunk, nem kell rögtön a tetőmozgató hidraulika javításába fogni. A nyitható tetős modelleken hajlamosak letörni a tetőmechanizmust takaró műanyag elemek, ezek pótlása nehézkes.

Belül erősen lelakottnak tűnhetnek a gondosan szervizelt autók is, mert a műszerfali felületek karcolódása és a kapcsolókat borító, puha tapintású lakk lehámlása rossz benyomást kelt. A cserén kívül megoldás lehet a felületek alapos tisztítása és újrafestése is. A Volkswagen New Beetle használtan is népszerű retroautó, amely sok derűt sugároz, technikája áttekinthető és árai viszonylag nyomottak.

Chrysler PT Cruiser: Amerikából, szeretettel

Kevés amerikai autónak jutott olyan sikeres európai karrier, mint a Chrysler PT Cruisernek. A koncepció az óceán mindkét partján működött, mert a II. világháború előtti autók hangulatából sokat merítő modell egy európai szemmel is kompakt, jó helykihasználású autó.
Chrysler PT Cruiser
Irányár: kb. 450 000-2 000 000 Ft
Évjárat: 2000-2010
Gyakori motorok: 1,6: 115 LE, 2,0: 141 LE, 2,2 CRDi dízel: 121/150 LE
Más retroautókhoz képest elég sok PT Cruisert hirdet hazánkban tulajdonosa, Európában is viszonylag sok fut belőle. Elterjedtségének egyik oka, hogy Grazban gyártotta a Magna, ahol most többek között a Toyota Supra készül. A PT Cruiser így nem kizárólag szürkeimportban jött be Magyarországra, mexikói gyártásból, hanem márkakereskedők is értékesítették.

Belül is jópofa és eredeti autó a PT Cruiser, amely 4288 mm-es hosszúságához képest jól használható utas- és csomagteret ad. Sajnos a belső tér az olcsó hatású anyagokkal elég gyorsan öregszik, emiatt is jobb az ápolás híján sokszor viseltes bőrkárpitozás helyett szövetüléses autót keresni.
Jellemzően Nyugat-Európából behozott autókból áll a kínálat, a felhozatalon belül sok dízel van. A 2148 köbcentis négyhengerest a Mercedes kölcsönözte az amerikai retroautóhoz, 121 vagy 150 lóerős van belőle. A sornégyes dízel ereje, élettartama és fogyasztása is kedvező. A nagynyomású közös nyomócsöves befecskendezés javítására van itthon háttéripar, a legtöbb komponens felújítható, ami mérsékli a javítási költségeit.

Európában a Chrysler 1598 köbcentiméteres benzinest is kínált, a választékot lefelé bővítő motor itt is 115 lóerős, akárcsak a MINI Cooperben, amelynek motorját szintén az amerikai konszerntől vásárolta a MINI. 115 lóerővel a PT Cruiser lényegesen gyengébb és nem sokkal takarékosabb, mint a 141 lóerős kétliteres szívó benzinessel. A kétezresen különösen gyakran kell ellenőrizni a hűtőfolyadék szintjét! Ha fogy a víz, a hengerfejtömítés lehet a ludas benne, amit időben ki kell cseréltetni, nem szabad megvárni a motor esetleges túlmelegedését!
Igen nyomott áron, már 500-600 ezer forinttól kapni Chrysler PT Cruisert. Kabriókat 1,2-1,8 millió forint körül találni. A nyitható tetős retroautó abszolút egyedi, a különlegesség orrában vagy a 143 lóerős, 2,4 literes szívómotort találjuk, vagy ennek a négyhengeresnek a 223 lóerős, turbófeltöltős változatát.
Felkeltettük érdeklődésüket a retroautók iránt? A Használtautók.hu oldalon a CarNet márkakereskedéseinek használtautó-kínálatában kereshet, így biztos forrásból, megbízható partnertől választhat használt autót.
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely