fiat500e-fagyi

Fagylaltoskocsi Fiat módra

hirdetés
Az olasz fagyi még finomabb, ha a kiszolgálás is stílusos mellé. Ezt gondolhatta a Fiat brit részlege is, amikor kitalálta, hogy fagylaltoskocsit épít az elektromos 500-asból.
Ötletüket azonban nemcsak ez inspirálta, hanem az is, hogy három londoni kerületben már csak elektromos meghajtású járművel lehet behajtani. Nos, ezzel a fagylaltoskocsival nincs ilyen akadály, mehet bárhová.
A Fiat azzal indokolta az elektromos fagylaltoskocsi megépítését, hogy tanulmányuk szerint a britek 83%-a egyetért azzal, hogy a fagylaltos furgonok a brit kultúra alapvető részét képezik, és a megkérdezettek csaknem felét bosszantaná, ha ezek a jégkrémes autók eltűnnének az Egyesült Királyság utcáiról. Márpedig a nyár végén London összes kerületére kiterjesztették az ULEZ-zónát (ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zóna), az év végéig pedig további 14 brit városban vezetik majd be. Ezekbe a zónákba a károsanyag-kibocsátási követelményeket nem teljesítő járműveknek behajtási díjat kell fizetni. Ez alól pedig a fagylaltos furgonok sem kivételek.
Láttunk már háromkerekű Piaggio APE-ből átalakított fagylaltozót, de az 500e fagylaltoskocsival is pályázhatnak a világ legkisebb fagylaltozója címére. A hátsó üléssor helyére került a hűtőpult, amelyben akár 300 adag fagylalt is elfér. Az autóban csak egy vezetőülés van, így csináltak helyet a kiszolgáláshoz. Persze mindehhez az is kellett, hogy az átalakításhoz az 500e vászontetős verzióját válasszák, mert azt hátrahúzva fel lehet egyesedni a kiszolgáláshoz.
A fagylaltospult fölé még egy csíkos árnyékolót is ki lehet nyitni, így igazán hangulatos lett az autó megjelenése.

A Fiat 500e “Gelateria Edition” kéttónusú, világoskék-fehér fényezést kapott, belül pedig az egyetlen ülés is hasonló színekben pompázik.

Sajnos az autóból csak egyetlen példány készült, pedig szívesen látnánk viszont például autós rendezvényeken is.