Hírek

A dízelmotor él, ezekben az autókban verhetetlen

Napjainkra sok autógyártó az elektromos hajtásban látja a jövőt, de azért akadnak olyan felhasználási területek, ahol még sokáig verhetetlen marad a dízelmotor, gazdaságos alternatívája lesz az új megoldásoknak.
A kétezres évek elején kezdődött Európában a dízelmotorok igazi tündöklése. A vásárlók, a szaksajtó, a gyártók összeborulva éltették a közös nyomócsöves, nagynyomású befecskendezéssel, turbófeltöltővel szerelt, modern gázolajos motorokat. A rajongás érthető volt, hiszen a kilencvenes évek zajos, lomha csettegő gázolajos típusait felváltották a komoly nyomatékkal dinamikus autózást és alacsony fogyasztást biztosító, egyre kulturáltabban, csendesebben dolgozó konstrukciók.

Még a hosszútávú versenyeken is a dízelek taroltak, a Le Mans-i 24 órás futamon 2006-2011 között csak a gázolajjal hajtott prototípusok tudtak győzelmet aratni.

Majd hirtelen minden megváltozott: a Volkswagen körül kirobbant dízelbotrány, az egyre inkább erősödő környezetvédelmi problémák páriává tették a technológiát. A kereslet csökkent, mivel a vásárlók elfordultak a dízelmotoroktól, ezért több gyártó is leállt a dízelek fejlesztésével, gyártásával, miközben a politikai oldaláról is egyre erősebb hangok követelték a zöldebb megoldások alkalmazását.

Siker és bukás után jön az új feltámadás?

Azóta az elektromos forradalomtól hangos az autóipar, hibridek, tisztán villanyhajtású típusok kerültek reflektorfénybe, de ezzel párhuzamosan a technológia gyakorlati buktatóira is fény derült. Aki sokat ingázik nagyobb távolságokra, több utast szállít, szokott vontatni, és nincs lehetősége otthon tölteni, annak a villanyautó nem tökéletes, viszont az alacsony fogyasztású dízelmotor még mindig józan és gazdaságos alternatíva.
Ráadásul a dízelbotrány óta bevezetett új, valós használaton alapuló mérési szabványok és szigorúbb kibocsátási normák (WLTP fogyasztási szabvány - Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) miatt a motorok szén-monoxid-kibocsátása is nagyot zuhant. Más téren is sokkal tisztábban üzemelnek a modern dízelmotorok, hiszen az Adblue adalékkal működő SCR-katalizátorral, illetve részecskeszűrővel felszerelt modern dízelek 40-60, sőt 10-20 mg-on belüli NOx-értékkel működnek valós forgalomban, tehát ezen a téren is komoly előrelépés történt.
Az adatok a dízelek iráni igén yjelentős csökkenését mutatják. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) kimutatása szerint 2022-ben a dízelautók regisztrációja 19,7%-kal 1,5 millió darabra csökkent, 16,4%-os piaci részesedéssel, ami 3,1 százalékponttal kevesebb, mint 2021-ben. A benzinesek teszik ki az eladások 36,4%-át, a hibridek 22,6, a konnektoros hibridek 9,4, míg a villanyautók 12,1 százalékot jelentenek.

Vannak még dízelautók?

Egyes gyártók nem fordultak el a dízelektől, sőt, a Mazda nemrég mutatta be a friss fejlesztésű soros, hathengeres gázolajos konstrukcióját, de nagy általánosságban kijelenthető, hogy ma már keresni kell a dízelmotoros modern autókat.

Mely típusokban találunk hatékony, ígéretes dízelmotort? Összegyűjtöttünk öt olyan autót, ami még elérhető, sőt ajánlott vétel a jó öreg öngyulladással működő motorral.

Dacia Duster BluedCi 115

A kínálat egyik legolcsóbb dízele a Daciától érkezik. Ha úttalan utakon is használható, reális áron mért autó kell, amibe befér a család, összkerékhajtással magabiztosan elhúzza a lakókocsit is, akkor a dízelmotoros Duster a legjózanabb választás. A valós terepjáró képességet adó kompakt SUV bátran választható a Renault által gyártott 1,5 literes 115 lóerős, 260 Nm nyomaték leadására képes négyhengeres dízelmotorral.
A WLTP-szabvány szerint ezzel a motorral 5,1-5,2 l/100 kilométer a modell vegyes átlagfogyasztása, és a valós felhasználói adatokon alapuló Spritmonitor.de számai sem térnek el ettől nagyban. Az oldalon 5,86 l/100 km a dízelmotoros kivitel átlaga, szemben a benzines típusok 7,34 literes értékével. Ez hosszú távon elég komoly különbség a dízel javára, főleg ha számításba vesszük az egymáshoz igen közel álló, jelenlegi üzemanyagárakat.

Igazi mindenes a 4341 milliméter hosszú, 1804 milliméter széles és 1693 milliméter magas típus, ami 10,2 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásával és 170 km/órás végsebességgel kellő dinamikát biztosít a mindennapokra. A típus takarékos dízelmotorral szerelve 7 649 000 forinttól vihető haza.
Fapadosságról pedig már szó sincs, hiszen az új Extreme kivitel például kulcs nélküli nyitással és indítással, két hátsó USB-töltőaljzattal, kamerarendszerrel készül, de az exkluzív fényezés és fekete könnyűfém keréktárcsa is vonzóvá teheti.

Peugeot 308 1.5 BlueHDi

Ha messziről látható, kifinomult francia stílust szeretnénk az alacsony fogyasztás mellé, akkor a Peugeot 308 1.5 BlueHDi a mi autónk. A hagyományos kompaktok kategóriájában tényleg egyre kevesebb a gázolajos motor, de erre a darabra nem lehet panasz. Kellően erős és elképesztő mértékben takarékos.
A 130 lóerős 1,5 BlueHDi, a hatfokozatú manuálisi sebességváltóval és a nyolcsebességes automatikussal is egyformán 300 Nm forgatónyomatékot ad le, előbbi esetben 4,3, utóbbiban 4,5 l/100 km a fogyasztása a WLTP-ciklusban. A százas gyorsulás váltótól függően 10,7 vagy 10,9 mp, a végsebesség egyformán 207 km/óra.

A valós fogyasztási adatok sem okoznak csalódást a típusnál, a dízelmotoros 308-asok értéke 5,53 l/100 km, míg a benzinessel szerelt típusok 7,04 literes átlagot produkáltak. A stílusnak megkérik az árát, a kívül-belül egyedi hangulatú, már alapáron jól felszerelt Peugeot 308 1.5 BlueHDi indulóára 11 080 000 forint.
Ez egy mai modern autó, így sokrétű vezetőtámogató rendszerek kerülnek a modellbe. Így vészfékező, sávtartó, táblafelismerő rendszerek, segítenek. Olyan kényelmi extrákkal is felszerelhető, mint a mátrix-LED fényszórók, a fűthető szélvédő és kormány, a 10 hangszórós audiorendszer vagy a panorámakamera.

Ford Turneo Connect 2.0 TDCi 122LE

Egy igazi családi egyterű Ford Turneo Connect. A hosszú utak, országokon átívelő családi kirándulások autója ez, melynek benzinmotorja is mindent megtesz a jó fogyasztásért hengerlekapcsolásos technikával és kifejezetten alacsony fogyasztásra optimalizált működéssel.
Viszont így sem tudja felvenni a versenyt a 2,0 literes EcoBlue dízelmotorral, ami 102-122 lóerős kivitelben érhető el, és sokkal élénkebben, magabiztosabban mozgatja a hétszemélyes karosszériát, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett.

A kisebb garzonnal felérő teret adó típus a WLTP-ciklus szerint 4,8-5,5 liternyi üzemanyagot kér száz kilométerenként, a benzines ebben a kategóriában 6,4-6,7 l/100 km-t teljesített. Mivel nagyon friss típusról van szó, hosszú távú fogyasztási adatok még nem állnak rendelkezésre.
Ha forint/terület arányban nézzük az autókat, akkora Ford Turneo Connect egy kivételes ajánlat, a maximális raktérkapacitás tengelytávtól függően 2,6, illetve 3,1 köbméter, a 12 741 000 forintos alapárért ennél csak kisebb személyautót vehetünk.

Amellett, hogy képes önállóan is bekormányozni egy parkolóhelyre, összesen 19-féle vezetéstámogató rendszerrel is felszerelhető. Így elérhető hozzá aktív sávtartó asszisztens, éberségfigyelő, sebességtartó automatika, adaptív tempomat, tolatókamera és keresztirányú forgalomfigyelő is.

Mazda CX-60 Skyactive D

Míg más gyártók a meglévő belső égésű motorokkal próbálják kihúzni a teljes elektromos átállásig tartó éveket, addig a Mazda más jövőképet lát a globális autópiac előtt. A japán gyártó szerint lesz igény és vásárló a dízelmotorral szerelt, prémium-szabadidő-autókra, ezért készítettek egy ilyet.
Ehhez teljesen új motorcsaládot fejlesztettek ki, amelynek dízeles tagjai 200 és 254 lóerős változatokban készülnek. A 3,3 literes soros hathengeres motorokat klasszikusan, hosszában építik be a CX-60 orrába. A közös nyomócsöves, elektromos és közvetlen befecskendezéses hajtással 7,4 másodperc alatt gyorsul az autó 0-ról 100-ra, a maximális sebessége pedig 219 km/óra.

Az e-Skyactiv D érkezésével a japán márka elsősorban azoknak szeretne kedvezni, akik hosszú távon, akár nagyobb vontatmányt húzva autóznak. Ehhez kell az izmos dízel, amelynek csúcsnyomatéka az 550 Nm-t is elérheti, ezzel a CX-60-as akár 2,5 tonnát is vontathat, miközben a fogyasztása sem szökik az egekbe.
Mindehhez kiemelkedő kényelmi, biztonsági szolgáltatások társulnak, és egy olyan hangulatos, egyedi, japán stílusú belső, amilyet még magasabb kategóriákban sem találunk.

Ekkora erőt meglepően kevés üzemanyag felhasználásával állít elő a Mazda, a kombinált WLTP-átlagfogyasztás 4,9-5,3 liter/100 km, kilométerenként pedig 127-137 g-nyi káros anyagot bocsát ki. A kifinomult dízelmotorral mozgatott prémium életérzést 17 439 900

Jeep Gladiator 3.0 D

A mai újautó-kínálat egyik különleges darabja a Jeep Gladiator, amit kivételesen még a magyar piacon is haza lehet vinni dízelmotorral. Bár a Jeep Wrangler immár konnektorról tölthető hibridként tündököl, a platós verzió kínálatában megmaradt a V6-os dízelmotor.

A kőkemény terepjáró Selec-Trac 4×4 összkerékhajtással szinte bármilyen tereppel megbirkózik, legyen az sár, sziklás folyómeder vagy homokdűne. Az első terepszög 41, a hátsó 25, a rámpaszög 18,5 fok. Az 556 vagy 613 kg-os terhelhetőséghez 2722 kg-os fékezett vontatható tömeg tartozik.
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely